Hangyák távoltartásáról

Itt a tavasz és a jó idővel egyidőben a hangyák is megjelenhetnek lakásunkban. Akármennyire is tisztán tartom a lakást, illetve házat és közvetlen környezetét, időnként fel feltűnnek a hangyák. Nálam szerencsére csak a házon kívül a teraszon, folyosón, de azért ott is zavaróak tudnak lenni. Éppen ezért megosztok egy összeállítást arról, hogy milyen természetes módszerekkel tudjuk távol tartani magunktól hangyákat.

Egy kis áttekintő infó a hangyákról, érdekességképpen:
Mikor azt mondjuk, hangya, igazából egy gyűjtőnevet használunk, az apró rovarok ugyanis hatalmas rokonságot tartanak fent. Városi körülmények között, tehát lakásokban, bérházakban a fáraóhangya (Monomorium pharaonis) a gyakoribb, kertesházak környékén pedig inkább a házi hangya (Lasius emarginatus) és a kis fekete hangya (Lasius niger) fordul elő. A kicsike, átlagosan 5-9 mm-es termetű rovarok igen jól szervezett kolóniákban élnek, rétegzett társadalomban, melyben minden egyednek megvan a maga helye és feladata. Telepeikben – amit hangyabolynak hívunk – akár több millió példány is élhet, közülük főleg a szárny nélküli dolgozókkal találkozunk, akik megállás nélkül kutakodnak élelem után, (ez az ember-hangya konfliktus alapforrása), melyet aztán a bolyba cipelnek.

Ha már bejutottak:
Sokan a fokhagymára esküsznek, gerezdeket helyeznek el az útvonalaikon, ezt nem szeretik. Hasonló hatás érhető el a küszöbre és ablakpárkányra helyezett levendulakivonattal, terpentinnel, ecettel, továbbá a tapasztalatok szerint sikert lehet elérni a szegfűszeggel, élesztővel, sütőporral, és fahéjjal.

Érdekes, hogy utóbbiak így külön riasztják a hangyákat, egybe mézeskalácsként meg már vonzzák a hangyákat :)

Az ablakba kiültetett paradicsom is kíméletes hangyaűző, ha pedig már a kertben megállítanánk őket, ültessünk zsályát, levendulát, izsópot a házfal közelébe, ablak alá, ezektől is irtóznak. Mikor a riasztás már nem elég, vagy elkéstünk vele, jöhetnek a drasztikusabb megoldások. Régi vidéki praktika a sós, de inkább timsós vízzel való alapos felmosás a lakásban, teraszon, az egyszerűbb módszerek hívei pedig fel is porszívózhatják az apróságokat, ami azonban csupán tüneti kezelés, mert utánpótlás akad bőven. Csapdákat is állíthatunk, persze nem kell rögtön a bolti vegyszeres darabokat beszerezni, egy cukros vízzel átitatott rossz szivacs tökéletes hangyamágnes, ha ellepték a csalit, máris lehet megszabadulni tőlük. Hasonló elven működik a sekély tálkában kihelyezett cukros víz, vagy cukros sör, amibe belemásznak, ez lesz a végzetük.

Ha semmiképp nem jutunk dűlőre, akkor jöhet a vegyszeres irtás, például a különféle bolti hangyacsapdák beszerzése, melyek mérget tartalmaznak, amit a dolgozók bevisznek a bolyba, így az ott is pusztít, ellenben a szivacsos módszerrel. Ha a helyzet tarthatatlan, rovarirtó szakembert is hívhatunk, aki körbepermetezi a lakást, ez már nem filléres, ellenben elég biztos megoldás. Ha egyszer sikerült a kilakoltatás, akkor életbe lép a prevenciós szakasz, vagyis ügyelni kell arra, hogy az újabb próbálkozók ne találjanak eleséget (morzsát, ételmaradékot, szétszórt cukrot) ennek hiányában ugyanis önként távoznak. A kertben hasonló elvet követve a tetvek irtásával előzhetjük meg a hangyák elszaporodását.

Leave a comment